SELENA GOMEZ MAGYARORSZÁG

Selena Gomez 1992. július 22-én született Grand Prairieben, Texasban, Ricardo Joel Gomez és Amanda Dawn Cornett egyetlen gyermekeként, mikor még Mandy csak 16 éves volt. Amikor megszületett, egy Selena Quintanilla-Pérez nevű énekesnő után kapta a nevét. Selena első nagy szerepe a 'Barney és barátai' című sorozatban történt, 2002-ben, Giannát alakította, majd kisebb szerepeket követően a nagy áttörést a Disney Channel egyik sorozata, a 'Varázslók a Waverly helyből' hozta meg neki, 2007-ben, öt éven keresztül alakította Alex Russo szerepét, ekkora már 15 éves volt. Közben kisebb-nagyobb szerepei voltak filmekben, sorozatokban egyaránt, 2009-ben megjelent első albuma is, ami a 'Kiss & Tell' nevet kapta. Három albumig és három szólóalbumig meg sem állt, utoljára a 'Revival' jelent meg 2015-ben, majd 2016 májusától elindult a Revival Tour, de Selena ebben a pillanatban is éppen dolgozik valamin. :)

 
Munkálatok

HOTEL TRANSYLVANIA 3
Típus: Mesefilm
Selena mint: Mavis szikronhangja
Kiadás dátuma: 2018. július 13.
Státusz: Előkészületek

13 REASONS WHY
Típus: Sorozat
Selena mint: Az alkotó
Kiadás dátuma: 2017. március 31.
Státusz: Kazetták folyamatban

PUMA
Típus: Ruházati cég
Selena mint reklámarc
Megjelenés: Folyamatosan

COACH
Típus: Ruházati cég
Selena mint modell, tervező
Megjelenés: Folyamatosan

 
Partnerek

Ha szeretnél a cserék közé jelentkezni, akkor azt a chat hiánya miatt csak mailban teheted meg: selenabomb@gmail.com. Ha szünet, zárás vagy hírek hiánya miatt lekerültél, akkor az ikonok alatt találod az oldalad címét, linkeletlenül.

   

   

   

12/8 hely szabad

 
Aktuális

 
Infóbox
Szerkesztő: Mia
Téma: Selena Gomez
Nyitás: 2011. március 15.
Címváltás HeySelenáról: 2017. október 18.
Elérhetőség: selenabomb@gmail.com
Kredit: LindaDesign | Efruse
Szolgáltató: G-portál | SoSugary
Az oldal nem áll kapcsolatban Selena Gomezzel, hozzátartozóival, vagy ismerőseivel. Ez egy magyar rajongói oldal, ahol minden modul saját írású és fordítású, ami pedig mégsem, ott feltüntettem a forrást. Az oldal célja, hogy elsőként értesülj az énekesnővel kapcsolatos hírekről.
 
Instabox

@selenagomez

 
Archívum
Friss bejegyzések
2019.01.12. 17:34
2018.07.22. 05:55
2018.07.13. 09:32
 
Látogatók
Indulás: 2011-03-15
 

Hírek
Archívum - 2018. július



2018.07.22. 05:55, Mia
Boldog születésnapot kívánok Selena!! 

Rose Bowl stadion

2018.07.13. 09:32, Mia

Látták Selenát tegnap, július 12-én egy kisbuszba beszállni, barátaival és új kedvesével, Caleb Stevensel, Rose Bowl stadion előtt, a Taylor Swift koncert után, Pasadenában, Kaliforniában.

   

150 millió

2018.07.13. 08:43, Mia

Hamarosan, pontosan július 26-án egy éve, hogy megjelent Selena Gomez és Gucci Mane Fetish című száma, ami már elérte a 150 millió megtekintést. :)

Belleayre Cozy Cabin

2018.07.12. 09:23, Mia

Ezek a képek tegnap, július 11-én készültek, amikor Selena elhagyta a Belleayre Cozy Cabin nevű szálláshelyét Fleischmannsban, miközben a kávéját iszogatta, majd a kocsijával elhajtott. A pletykák szerint új kedvesével, Caleb Stevensel tartózkodik itt.

   

Hotel Transylvania ‏3

2018.07.11. 06:56, Mia

Hotel Transylvania 3 július 13-tól a mozikban! :)

Ősszel új album?

2018.07.01. 22:46, Mia

Selena sminkese, Hung Vanngo twitteren osztotta meg a hírt, miszerint Selena új albuma 2018 őszén érkezik. Selena ezt még nem erősítette meg, úgyhogy nem vehetjük biztosra, minden esetre nagyon jó lenne! :)

Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.