SELENA GOMEZ MAGYARORSZÁG

Selena Gomez 1992. július 22-én született Grand Prairieben, Texasban, Ricardo Joel Gomez és Amanda Dawn Cornett egyetlen gyermekeként, mikor még Mandy csak 16 éves volt. Amikor megszületett, egy Selena Quintanilla-Pérez nevű énekesnő után kapta a nevét. Selena első nagy szerepe a 'Barney és barátai' című sorozatban történt, 2002-ben, Giannát alakította, majd kisebb szerepeket követően a nagy áttörést a Disney Channel egyik sorozata, a 'Varázslók a Waverly helyből' hozta meg neki, 2007-ben, öt éven keresztül alakította Alex Russo szerepét, ekkora már 15 éves volt. Közben kisebb-nagyobb szerepei voltak filmekben, sorozatokban egyaránt, 2009-ben megjelent első albuma is, ami a 'Kiss & Tell' nevet kapta. Három albumig és három szólóalbumig meg sem állt, utoljára a 'Revival' jelent meg 2015-ben, majd 2016 májusától elindult a Revival Tour, de Selena ebben a pillanatban is éppen dolgozik valamin. :)

 
Munkálatok

HOTEL TRANSYLVANIA 3
Típus: Mesefilm
Selena mint: Mavis szikronhangja
Kiadás dátuma: 2018. július 13.
Státusz: Előkészületek

13 REASONS WHY
Típus: Sorozat
Selena mint: Az alkotó
Kiadás dátuma: 2017. március 31.
Státusz: Kazetták folyamatban

PUMA
Típus: Ruházati cég
Selena mint reklámarc
Megjelenés: Folyamatosan

COACH
Típus: Ruházati cég
Selena mint modell, tervező
Megjelenés: Folyamatosan

 
Partnerek

Ha szeretnél a cserék közé jelentkezni, akkor azt a chat hiánya miatt csak mailban teheted meg: selenabomb@gmail.com. Ha szünet, zárás vagy hírek hiánya miatt lekerültél, akkor az ikonok alatt találod az oldalad címét, linkeletlenül.

   

   

   

12/8 hely szabad

 
Aktuális

 
Infóbox
Szerkesztő: Mia
Téma: Selena Gomez
Nyitás: 2011. március 15.
Címváltás HeySelenáról: 2017. október 18.
Elérhetőség: selenabomb@gmail.com
Kredit: LindaDesign | Efruse
Szolgáltató: G-portál | SoSugary
Az oldal nem áll kapcsolatban Selena Gomezzel, hozzátartozóival, vagy ismerőseivel. Ez egy magyar rajongói oldal, ahol minden modul saját írású és fordítású, ami pedig mégsem, ott feltüntettem a forrást. Az oldal célja, hogy elsőként értesülj az énekesnővel kapcsolatos hírekről.
 
Instabox

@selenagomez

 
Archívum
Friss bejegyzések
2018.07.22. 05:55
2018.07.13. 09:32
2018.07.13. 08:43
 
Látogatók
Indulás: 2011-03-15
 

Hírek

HOTEL TRANSYLVANIA 3

2018.03.24. 13:30, Mia

Megérkezett Los Angelesbe

2018.02.07. 19:53, Mia

A mai napon látták Selenát, amint megérkezik Los Angelesbe és éppen a repülőről száll le. Sajnos a képek minősége nem valami jó, de a lényeg így is kivehető! :)

   

Harper’s Bazaar fotósorozat

2018.02.07. 19:46, Mia

Mint az előző posztben említettem, Selena szerepel a Harper’s Bazaar 2018 márciusi számának a címlapján és a magazinban is kapott helyet, így az előzőben a magazin scanneket hoztam el, most viszont a fotósorozatot, fogadjátok szeretettel:

   

Harper's Bazaar magazin

2018.02.07. 15:32, Mia

Selena szerepel a Harper's Bazaar magazin 2018 márciusi számának címlapján, valamint a magazin oldalain is szerepet kapott. Nézzétek meg ezeket a gyönyörű képeket! :)

   

Személyes képek

2018.02.07. 15:13, Mia

Jó pára személyes kép került fel mostanában Selenáról a világhálóra, és mivel mostanában nem jelentkeztem érdemi tartalommal, így feltöltöttem nektek. :)

   

Beverly Hillsi egyház

2018.02.02. 14:24, Mia

Mivel mostanában inkább videók jelennek meg, mint képek, így ismét egy videót hoztam nektek, Selena és Justin január 31-én, szerdán Beverly Hillsben elhagyták az egyházat.

Kings Valley Ice Center

2018.02.01. 16:19, Mia

Január 31-én Selena Justin társaságában volt látható a LA Kings Valley Ice Center nevű műjégpálya épületében, Los Angelesben, Kaliforniában, Panorama City városnegyedben. Most kivételesen nem képeket hozok az eseményről, hanem egy videót! :)

Kings Valley Ice Center

2018.02.01. 13:26, Mia

Ezek a képek tegnap, január 31-én készültek, amikor Selena elhagyta a Kings Valley Ice Center műjégpálya épületét.

   

Selena kommentelt

2018.01.06. 18:51, Mia

Selena kommentelte Demi Lovato legújabb fotóját az instagram oldalán.

 

Érdekelnek a zenei újdonságok? Kattints! ⏵ Popusz: Zenei blog. Kritikák, listák, ajánlók és még több.    *****    Halihó! Néhány újdonság a G-Portál Histórián! Toljuk meg az év végét, kovácsoljunk közösséget ismét! Csatlakozol? :)    *****    Furry Fandom - Antropomorf Állatok - Furry Fandom - Antropomorf Állatok - Furry Fandom - Antropomorf Állatok    *****    Egy Blog az Én világom. :) Gyere és nézz be ha érdekel, az Online Játékok leírása, csináld magad dolgok, stb...    *****    Ön internet szolgáltató? Nem talál céget aki javítaná az elromlott hálózati, mikrohullámó eszközeit? Katt ide!    *****    Se kép, se hang? Hozza el, megjavítjuk! LCD TV, Inverteres hegesztõ, Mosó- Mosogatógép, és sok más. Garanciával!    *****    Elromlott? Mi megjavítjuk! Ipari és háztartási elektronika javítás! Garanciával. Elektronika-szerviz.gportal.hu    *****    Rendeld meg:Születési,elõrejelzési,párkapcsolati,fogamzási,hold horoszkóp,biotérkép.Ingyen konzultáció mindenrõl!Várlak!    *****    Keresek jó humorú szerkesztõ társat készülõ ZENÉS KABARÉ MÛSOROMHOZ    *****    Rendelj születési horoszkópot és ajándék 3 éves elõrejelzés,valamint ingyenes konzultáció az ajándékod. Várlak kattints!    *****    Iván és Sára kattttttt!!!!!!!!!!    *****    Erotika az állatövi jegyekben    *****    A szerelem karmája a horoszkópban    *****    Születési horoszkóp,ajándék 3 évi elõrejelzéssel,ingyenes konzultációs lehetõség, telefonon,messengeren,skypeon! Várlak!    *****    Kihagyhatatlan asztrológiai megrendelések, olvasmányok, szoftverek, ezoterikus témák sokasága vár az oldalamon. Várlak!!    *****    Vanessa Hudgens - Magyarország egyetlen mûködõ az egykori Szerelmes hang jegyek sztárjával foglalkozó oldala!    *****    A végtelen szeretet az egyetlen igazság, minden más illúzió.    *****    Ha sok mindent tudni szeretnél és válaszokra vársz látogass el oldalamra!    *****    SZEREPJÁTÉK - Csatlakozz közénk és légy részese egy kalandnak - FRPG - Még nem késõ csatlakozni - SZEREPJÁTÉK    *****    VANESSA HUDGENS - A LEGNAPRAKÉSZEBB MAGYAR RAJONGÓI OLDALAD A TEHETSÉGES ÉNEKES-SZÍNÉSZNÕRÕL - VANESSA HUDGENS