SELENA GOMEZ MAGYARORSZÁG

Selena Gomez 1992. július 22-én született Grand Prairieben, Texasban, Ricardo Joel Gomez és Amanda Dawn Cornett egyetlen gyermekeként, mikor még Mandy csak 16 éves volt. Amikor megszületett, egy Selena Quintanilla-Pérez nevű énekesnő után kapta a nevét. Selena első nagy szerepe a 'Barney és barátai' című sorozatban történt, 2002-ben, Giannát alakította, majd kisebb szerepeket követően a nagy áttörést a Disney Channel egyik sorozata, a 'Varázslók a Waverly helyből' hozta meg neki, 2007-ben, öt éven keresztül alakította Alex Russo szerepét, ekkora már 15 éves volt. Közben kisebb-nagyobb szerepei voltak filmekben, sorozatokban egyaránt, 2009-ben megjelent első albuma is, ami a 'Kiss & Tell' nevet kapta. Három albumig és három szólóalbumig meg sem állt, utoljára a 'Revival' jelent meg 2015-ben, majd 2016 májusától elindult a Revival Tour, de Selena ebben a pillanatban is éppen dolgozik valamin. :)

 
Munkálatok

HOTEL TRANSYLVANIA 3
Típus: Mesefilm
Selena mint: Mavis szikronhangja
Kiadás dátuma: 2018. július 13.
Státusz: Előkészületek

13 REASONS WHY
Típus: Sorozat
Selena mint: Az alkotó
Kiadás dátuma: 2017. március 31.
Státusz: Kazetták folyamatban

PUMA
Típus: Ruházati cég
Selena mint reklámarc
Megjelenés: Folyamatosan

COACH
Típus: Ruházati cég
Selena mint modell, tervező
Megjelenés: Folyamatosan

 
Partnerek

Ha szeretnél a cserék közé jelentkezni, akkor azt a chat hiánya miatt csak mailban teheted meg: selenabomb@gmail.com. Ha szünet, zárás vagy hírek hiánya miatt lekerültél, akkor az ikonok alatt találod az oldalad címét, linkeletlenül.

   

   

   

12/8 hely szabad

 
Aktuális

 
Infóbox
Szerkesztő: Mia
Téma: Selena Gomez
Nyitás: 2011. március 15.
Címváltás HeySelenáról: 2017. október 18.
Elérhetőség: selenabomb@gmail.com
Kredit: LindaDesign | Efruse
Szolgáltató: G-portál | SoSugary
Az oldal nem áll kapcsolatban Selena Gomezzel, hozzátartozóival, vagy ismerőseivel. Ez egy magyar rajongói oldal, ahol minden modul saját írású és fordítású, ami pedig mégsem, ott feltüntettem a forrást. Az oldal célja, hogy elsőként értesülj az énekesnővel kapcsolatos hírekről.
 
Instabox

@selenagomez

 
Archívum
Friss bejegyzések
2019.01.12. 17:34
2018.07.22. 05:55
2018.07.13. 09:32
 
Látogatók
Indulás: 2011-03-15
 

Jelölések

2009

- NAACP Image-díj - Legjobb szereplő - gyerek- vagy ifjúsági sorozat/különkiadás kategóriában /Varázslók a Waverly helyből/

2010

- Teen Choice Awards - Legjobb nyári színésznő kategóriában /Ramona és Beezus/

- BET Awards - Fiatal sztárok díja

- NAACP Image-díj - Legjobb szereplő - gyerek- vagy ifjúsági sorozat/különkiadás kategóriában /Varázslók a Waverly helyből/

2011

- MTV Europe Music Awards a legnagyobb rajongótáborért

- Teen Choice Awards - Legjobb nyári színésznő kategóriában /Monte Carlo/

- ALMA-díj - Kedvenc női zenei előadó kategóriában

- Shorty Awards - Celeb kategóriában

- ALMA-díj - Legjobb színésznő - játékfilm kategóriában /Monte Carlo/

- NAACP Image-díj - Legjobb szereplő - gyerek- vagy ifjúsági sorozat/különkiadás kategóriában /Varázslók a Waverly helyből/

- MuchMusic Video Award for People's Choice: Favorite International Video /A Year Without Rain/

2012

- Shorty Awards - Celeb kategóriában

- ASTRA Awards - Kedvenc külföldi személyiség vagy színész kategóriában /Varázslók a Waverly helyből/

2013

- MTV Europe Music Awards a legjobb női előadónak

- Teen Choice Awards - Kedvenc mosoly kategóriában

- YouTube Music Awards - Az év videója kategóriában /Come & Get it/

- Teen Choice Awards - Kedvenc kislemez - női előadó kategóriában /Come & Get it/

- People's Choice Awards kedvenc zenei rajongótábor kategóriában

- Bravo Otto - Superstar

2014

- People's Choice Awards kedvenc női előadó kategóriában

- World Music Awards - Legjobb videó kategóriában /Come & Get it, Slow Down/

- World Music Awards - Az év legjobb előadóművésze kategóriában

- World Music Awards - Legjobb dal kategóriában /Come & Get it, Slow Down/

- Teen Choice Awards - Kedvenc mosoly kategóriában

- World Music Awards - Legjobb énekesnő kategóriában

- MuchMusic Video Award for iHeartRadio International Artist of the Year /Come & Get it/

- World Music Awards - Legjobb élő produkció kategóriában

- iHeartRadio Music Instagram Award

2015

- Billboard Music Award - Legjobb közösségi előadó kategóriában

- iHeartRadio Music Award for Best Fan Army

- Teen Choice Awards - Legjobb nyári dal kategóriában /Good for You/

- Teen Choice Award for Choice Party Song /I Want You To Know/

2016

- American Music Awards - Az év előadója kategóriában

- MTV Europe Music Awards a legjobb pop kategóriában

- Billboard Music Award - Legjobb női előadó kategóriában

- People's Choice Awards kedvenc női előadó kategóriában

- Teen Choice Awards - Legjobb szerelmes dal kategóriában /Hands to Myself/

- Billboard Music Award - Legjobb közösségi előadó kategóriában

- iHeartRadio Music Award for Best Fan Army

- Nickelodeon Kids' Choice Awards - Kedvenc animációs szinkronhang kategóriában /Hotel Transylvania 2: Ahol még mindig szörnyen jó/

- MuchMusic Video Award for iHeartRadio International Artist of the Year /Hands to Myself/

- Teen Choice Awards - Legjobb nyári turné kategóriában /Revival Tour/

- iHeartRadio Music Award for Female Artist of the Year

- Teen Choice Awards - Kedvenc kislemez - női előadó kategóriában /Hands to Myself/

- Kids' Choice Award for Favorite Collaboration /Good for You/

- Shorty Awards - Énekes kategóriában

- MuchMusic Video Award for Most Buzzworthy International Artist or Group /Hands to Myself/

2017

- Billboard Music Award - Legjobb közösségi előadó kategóriában

- iHeartRadio Music Award for Best Fan Army

- Teen Choice Awards - Legjobb nyári dal kategóriában /Bad Liar/

- iHeartRadio Music Award for Female Artist of the Year

- Teen Choice Awards - Kedvenc kislemez - női előadó kategóriában /Bad Liar/

- Radio Disney Music Awards - A legjobb zenei együttműködés kategóriában /We Don't Talk Anymore/

- Teen Choice Award for Choice Snapchatter

- Teen Choice Awards - Stílusikon kategóriában

- MTV Video Music Awards a legjobb közreműködésért /We Don't Talk Anymore/

- Teen Choice Award for Choice EDM Song /It Ain't Me/

- Teen Choice Awards - Kedvenc együttműködés kategóriában /It Ain't Me/

- Teen Choice Award for Choice Changemaker

 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.