
Selena Gomez 1992. július 22-én született Grand Prairieben, Texasban, Ricardo Joel Gomez és Amanda Dawn Cornett egyetlen gyermekeként, mikor még Mandy csak 16 éves volt. Amikor megszületett, egy Selena Quintanilla-Pérez nevű énekesnő után kapta a nevét. Selena első nagy szerepe a 'Barney és barátai' című sorozatban történt, 2002-ben, Giannát alakította, majd kisebb szerepeket követően a nagy áttörést a Disney Channel egyik sorozata, a 'Varázslók a Waverly helyből' hozta meg neki, 2007-ben, öt éven keresztül alakította Alex Russo szerepét, ekkora már 15 éves volt. Közben kisebb-nagyobb szerepei voltak filmekben, sorozatokban egyaránt, 2009-ben megjelent első albuma is, ami a 'Kiss & Tell' nevet kapta. Három albumig és három szólóalbumig meg sem állt, utoljára a 'Revival' jelent meg 2015-ben, majd 2016 májusától elindult a Revival Tour, de Selena ebben a pillanatban is éppen dolgozik valamin. :)
| |
|

HOTEL TRANSYLVANIA 3
Típus: Mesefilm
Selena mint: Mavis szikronhangja
Kiadás dátuma: 2018. július 13.
Státusz: Előkészületek

13 REASONS WHY
Típus: Sorozat
Selena mint: Az alkotó
Kiadás dátuma: 2017. március 31.
Státusz: Kazetták folyamatban

PUMA
Típus: Ruházati cég
Selena mint reklámarc
Megjelenés: Folyamatosan

COACH
Típus: Ruházati cég
Selena mint modell, tervező
Megjelenés: Folyamatosan
| |
|
Nyitás: 2011. március 15.
Címváltás HeySelenáról: 2017. október 18.
Elérhetőség: selenabomb@gmail.com
Kredit: LindaDesign | Efruse
Szolgáltató: G-portál | SoSugary
Az oldal nem áll kapcsolatban Selena Gomezzel, hozzátartozóival, vagy ismerőseivel. Ez egy magyar rajongói oldal, ahol minden modul saját írású és fordítású, ami pedig mégsem, ott feltüntettem a forrást. Az oldal célja, hogy elsőként értesülj az énekesnővel kapcsolatos hírekről.
| |
|
2019.01.12. 17:34
2018.07.22. 05:55
2018.07.13. 09:32
| |
|
|
|
Interjú2014.12.15. 14:26, Mia
Itt egy youtubeos HD hangminőségű interjú Selenával a MusicGeek által és a mi kedvencünk többek között beszél az új albumáról is. :)
Taylor szülinapi partyja2014.12.15. 14:18, Mia
Ezek a képek akkor készültek, amikor Selena megérkezett Taylor Swift szülinapi bulijára december 13-án New York City-be. Nézzétek meg a képeket. :)

Ezeket pedig akkor fotózták, mikor Selena elhagyta Taylor Swift apartmanját New York City-ben.

19M Követő! :)2014.12.11. 13:37, Mia
Selena instagram követőinek a száma meghaladta a 19milliót! Gratulálunk!! <33

1M követő2014.12.07. 14:25, Mia
December 6-án meglett az 1millió követő Selena twitter oldalán! :) Gratulálok neki és örülök, hogy ennyien szeretik!! <3

Instagram képek2014.12.06. 12:07, Mia
Ma december 6-án reggel Selena már 10, 8 és három órája osztott meg velünk képet. Belinkelem nektek az oldalát és megnézhetitek ti is! :) Boldog Mikulást mindenkinek! :)

Celebration of Babies2014.12.06. 10:11, Mia
Tegnap, december 5-én Selena részt vett a March of Dimes’ Celebration of Babies: A Hollywood Luncheon eseményen Hollywoodban, a Beverly Wilshire Hotelben, ahol egy gyönyörű fekete ruhában jelent meg. Sajnos csak négy kép készült az eseményről, de szerencsére nagyon jó minőségűek!! :) Nem tudom, hogy megfigyeltétek-e, de mostanában szinte csak fekete ruhákban láthajuk őt.. :/

Zedd gratulál2014.12.05. 19:24, Mia
Zedd, aki DJ és producer is egyben (ő is közreműködött Ariana Grande "Break Free" című számában) azt írta a twitter oldalán, hogy gratulál Selena új számához, nagyon szereti és örül, hogy megismerhetik egymást. Egyébként rengeteg közösképet láthatunk mostanában róluk, lehet, hogy valami készül?? :)

Gyönyörűség2014.12.04. 20:20, Mia
Selena ma feltöltött egy új képet az instagram oldalára, de nagyon úgy tűnik, hogy meg akar ülni minket a szépségével. :)

| |
|
|