
Selena Gomez 1992. július 22-én született Grand Prairieben, Texasban, Ricardo Joel Gomez és Amanda Dawn Cornett egyetlen gyermekeként, mikor még Mandy csak 16 éves volt. Amikor megszületett, egy Selena Quintanilla-Pérez nevű énekesnő után kapta a nevét. Selena első nagy szerepe a 'Barney és barátai' című sorozatban történt, 2002-ben, Giannát alakította, majd kisebb szerepeket követően a nagy áttörést a Disney Channel egyik sorozata, a 'Varázslók a Waverly helyből' hozta meg neki, 2007-ben, öt éven keresztül alakította Alex Russo szerepét, ekkora már 15 éves volt. Közben kisebb-nagyobb szerepei voltak filmekben, sorozatokban egyaránt, 2009-ben megjelent első albuma is, ami a 'Kiss & Tell' nevet kapta. Három albumig és három szólóalbumig meg sem állt, utoljára a 'Revival' jelent meg 2015-ben, majd 2016 májusától elindult a Revival Tour, de Selena ebben a pillanatban is éppen dolgozik valamin. :)
| |
|

HOTEL TRANSYLVANIA 3
Típus: Mesefilm
Selena mint: Mavis szikronhangja
Kiadás dátuma: 2018. július 13.
Státusz: Előkészületek

13 REASONS WHY
Típus: Sorozat
Selena mint: Az alkotó
Kiadás dátuma: 2017. március 31.
Státusz: Kazetták folyamatban

PUMA
Típus: Ruházati cég
Selena mint reklámarc
Megjelenés: Folyamatosan

COACH
Típus: Ruházati cég
Selena mint modell, tervező
Megjelenés: Folyamatosan
| |
|
Nyitás: 2011. március 15.
Címváltás HeySelenáról: 2017. október 18.
Elérhetőség: selenabomb@gmail.com
Kredit: LindaDesign | Efruse
Szolgáltató: G-portál | SoSugary
Az oldal nem áll kapcsolatban Selena Gomezzel, hozzátartozóival, vagy ismerőseivel. Ez egy magyar rajongói oldal, ahol minden modul saját írású és fordítású, ami pedig mégsem, ott feltüntettem a forrást. Az oldal célja, hogy elsőként értesülj az énekesnővel kapcsolatos hírekről.
| |
|
2019.01.12. 17:34
2018.07.22. 05:55
2018.07.13. 09:32
| |
|
|
|
Instagram fotósorozat2014.10.20. 14:35, Mia
Selena a közösségi oldalain megosztotta velünk/rajongóival ezeket a gyönyörű képeket, amelyeket sajnos csak fekete-fehérben láthatunk! :) Az utolsó pedig a színfalak mögött készült, még amikor a sminkesek dolgoztak raja. :) <3


Rudderless képek2014.10.20. 14:21, Mia
Október 17-én volt a Rudderless című film premiere, amit már említettem nektek korábban. Most frissültek a galériák és új képek kerültek elő a filmből, de sajnos nem mindegyik olyan jó minőségű. Nézzétek meg. :)

Selena kiborult2014.10.19. 16:26, Mia
A sztárvilágban nem árt, ha tudod kezelni a kritikát, ugyanis nincs olyan népszerű híresség, aki ne kapna hideget-meleget egyaránt. Selena Gomez bármilyen türelmes, kedves lánynak tűnjék is, azok közé tartozik, aki nem bírja, ha rosszat lát magáról. Elmondása szerint pedig állandó támadásoknak van kitéve Instagramon, Twitteren és Facebookon egyaránt, ezek többsége ráadásul felnőtt emberektől származik.
De nem hagyja, hogy nyerjenek: nem törli magát a közösségi oldalakról, inkább egy interjú során jól elküldte őket melegebb éghajlatra: "Úgy megmondanám nekik, hogy te mit csináltál 15 évesen? Mit csináltál, amikor 18 voltál? És amikor 21? Mert garantálom, hogy a felét se érted el annak, amit én!" - nyilatkozta a sztár az E! News-nak.
Előfordulhat, hogy igaza van és tény, hogy valóban nem a legbecsesebb dolog az interneten kiélni frusztrációinkat - a haterek nagy része ugyanis pontosan ezért teszi, amit tesz. De ha már visszavág nekik, stílusosabban is tehetné - a hétköznapi embereket lenézni ugyanis nem túl szép, akár szimpatizál veled, akár nem.
Jimmy Kimmel interjú2014.10.17. 18:47, Mia
Suli..2014.10.16. 15:33, Mia
Sziasztok. Sajnos az utóbbi időben nem tudtam annyit frisselni a suli és a gyakorlat mellett, de attól feljárok az oldalra, válaszolok a cseréknek és amire van időm, azt meg is teszem. Sajnos nekünk még szombaton is van suli, utána megyek műkörmöshöz is, este pedig mindig van valami program a barátaimmal, de megpróbálok egy új designt elkészíteni! :)

Összeköltözik Selena és Tay?2014.10.13. 15:37, Mia

Úgy tűnik, Taylor Swift új szobatársra talált, méghozzá nem más, mint legjobb barátnője, Selena Gomez személyében. A country-pop énekesnő a közelmúltban kissé eltávolodott barátnőjétől, de úgy tűnik, Selena Justinnal való szakítása óta újra egymásra találtak - olyannyira, hogy akár össze is bútoroznának!
"Imádnék eltölteni egy kis időt New Yorkban. Mindig is azt mondtam, hogy szeretnék ott szerelembe esni és ott élni. Taylor már régóta könyörög, hogy költözzek oda. Szerinte ez a legjobb döntés, amit valaha is meghoztam. Mindenki mindig azzal jön, hogy olyan "New Yorkos" vagyok. Nem vagyok ott eleget." - nyilatkozta Selena.
Wizards Of Waverly Place2014.10.13. 14:59, Mia
Pont hét éve, 2007 október 12-én volt a Wizards Of Waverly Place első részének premiere. Milyen gyorsan telik az idő.. :)

Egy nap a családjával2014.10.12. 17:42, Mia
Mint kiderült, Selena október 11-én a családjával töltötte a napot és hazament Los Angelesből Grand Praire, Texasba. A paparazzik lencsevégre kapták őket, Selenát, Priscillát, Ricardot és Victoriát. Érdekes, hogy Selena smink nélkül látható. A galériában hat darab képet találtok.

Wiliam H. Macy interjú2014.10.12. 17:37, Mia
Los Angelesben a Rudderless filmpremierén Wiliam H. Macy adott egy pár perces interjút, amiben arról beszél, hogy mennyire szereti Selenát és hogy teljesmértékben együtt tudtak dolgozni.
| |
|
|