
Selena Gomez 1992. július 22-én született Grand Prairieben, Texasban, Ricardo Joel Gomez és Amanda Dawn Cornett egyetlen gyermekeként, mikor még Mandy csak 16 éves volt. Amikor megszületett, egy Selena Quintanilla-Pérez nevű énekesnő után kapta a nevét. Selena első nagy szerepe a 'Barney és barátai' című sorozatban történt, 2002-ben, Giannát alakította, majd kisebb szerepeket követően a nagy áttörést a Disney Channel egyik sorozata, a 'Varázslók a Waverly helyből' hozta meg neki, 2007-ben, öt éven keresztül alakította Alex Russo szerepét, ekkora már 15 éves volt. Közben kisebb-nagyobb szerepei voltak filmekben, sorozatokban egyaránt, 2009-ben megjelent első albuma is, ami a 'Kiss & Tell' nevet kapta. Három albumig és három szólóalbumig meg sem állt, utoljára a 'Revival' jelent meg 2015-ben, majd 2016 májusától elindult a Revival Tour, de Selena ebben a pillanatban is éppen dolgozik valamin. :)
| |
|

HOTEL TRANSYLVANIA 3
Típus: Mesefilm
Selena mint: Mavis szikronhangja
Kiadás dátuma: 2018. július 13.
Státusz: Előkészületek

13 REASONS WHY
Típus: Sorozat
Selena mint: Az alkotó
Kiadás dátuma: 2017. március 31.
Státusz: Kazetták folyamatban

PUMA
Típus: Ruházati cég
Selena mint reklámarc
Megjelenés: Folyamatosan

COACH
Típus: Ruházati cég
Selena mint modell, tervező
Megjelenés: Folyamatosan
| |
|
Nyitás: 2011. március 15.
Címváltás HeySelenáról: 2017. október 18.
Elérhetőség: selenabomb@gmail.com
Kredit: LindaDesign | Efruse
Szolgáltató: G-portál | SoSugary
Az oldal nem áll kapcsolatban Selena Gomezzel, hozzátartozóival, vagy ismerőseivel. Ez egy magyar rajongói oldal, ahol minden modul saját írású és fordítású, ami pedig mégsem, ott feltüntettem a forrást. Az oldal célja, hogy elsőként értesülj az énekesnővel kapcsolatos hírekről.
| |
|
2019.01.12. 17:34
2018.07.22. 05:55
2018.07.13. 09:32
| |
|
|
|
Rudderless előzetes2014.10.12. 17:34, Mia
Megjelent egy pár másodperces előzetes videó a Rudderless filmből, amiben Selena, azaz Kate és Billy Crudup (Sam) látható.
Színfalak mögött2014.10.12. 17:27, Mia
A hétvégén két színfalak mögött készült kép is előkerült Selenáról, amikor épp a Stars Dance albumán dolgoztak, pontosabbak a klip elkészítésén. Sajnos már nem mostani képek, de azért ennek is örülhetünk, mert mostanában nem nagyon vannak hírek.... Egyébként az egyik képen egy kék parókát visel, a másikon pedig egy piros fejdíszt. :)

A hét legnépszerűbb celebfotói2014.10.12. 13:34, Mia
Eltelt egy újabb hét és a sztárok természetesen most sem pihentek - már ha képfeltöltésről beszélünk. Köztudott, hogy a sztárok különleges bánásmódban részesülnek a színfalak mögött, mikor turnén vagy éppen promóción vannak. Selena Gomez most Ellen DeGeneres backstage-éből jelentkezett, 20 perccel a kezdés előtt. A fotóról kiderül, hogy mit falatozik, amikor senki nem figyeli, mit csinál. /Starity/

G-portál főoldal ♥2014.10.10. 13:55, Mia
Sziasztok. Úristen el sem hiszem, amit ma láttam. KIKERÜLTEM A GPORTÁL FŐOLDALÁRA!! Köszönöm!!! :) Annyira boldog vagyok!! ♥ ♥ ♥ Ez egy nagyon nagy megtiszteltetés. Még eddig egy oldalam volt kint a gportal főoldalán, de az nagyon rég volt és nem is emlékszem már, hogy milyen témában. Nem is gondoltam volna, hogy kikerülök, csak rámentem a gportál főoldalára, hogy létrehozzak egy új oldalt és akkor láttam meg. Utána pedig láttam az e-mailt is ezzel kapcsolatban... Még mindig nem hiszem el, annyira jó!! ♥ ♥ ♥ ♥ ♥

Rudderless főcímdal2014.10.10. 13:50, Mia
Megjelent a Rudderless film főcímdala, "Hold On" címmel, amit október 9-én töltöttek fel youtubera. Nekem nagyon tetszik, kíváncsi leszek a filmre! :)
Instagram posztok2014.10.10. 13:42, Mia
Selena az elmúlt időben rengeteg képet osztott meg közösségi oldalain, ezért úgy döntöttem, hogy nem hozom el őket egyesével, hanem belinkelem az instagramját és megtudjátok nézni őket! :)


The Ellen Show2014.10.10. 13:37, Mia
Hétfőn, azaz szeptember 6-án Selena megjelent a The Ellen Show műsorban. Az interjúról még nem kaptunk képeket vagy videókat, de egy selfi előkerült Ellen által! :)

Gyermekkórház2014.10.09. 18:17, Mia
Selena tegnap (szeptember 8-án) úgy döntött, hogy ellátogat egy Gyermekkórházba, Los Angelesbe. Természetesen nagyon nagy örömmel fogadták őt. Selena rengeteg képet megosztott az instagram oldalán az eseményről. :)

Rudderless premier videó2014.10.09. 17:49, Mia
Az előző bejegyzésben említettem nektek, hogy lezajlott a Rudderless film premiere, most két videót hoztam nektek, amik ott készültek!
| |
|
|