
Selena Gomez 1992. július 22-én született Grand Prairieben, Texasban, Ricardo Joel Gomez és Amanda Dawn Cornett egyetlen gyermekeként, mikor még Mandy csak 16 éves volt. Amikor megszületett, egy Selena Quintanilla-Pérez nevű énekesnő után kapta a nevét. Selena első nagy szerepe a 'Barney és barátai' című sorozatban történt, 2002-ben, Giannát alakította, majd kisebb szerepeket követően a nagy áttörést a Disney Channel egyik sorozata, a 'Varázslók a Waverly helyből' hozta meg neki, 2007-ben, öt éven keresztül alakította Alex Russo szerepét, ekkora már 15 éves volt. Közben kisebb-nagyobb szerepei voltak filmekben, sorozatokban egyaránt, 2009-ben megjelent első albuma is, ami a 'Kiss & Tell' nevet kapta. Három albumig és három szólóalbumig meg sem állt, utoljára a 'Revival' jelent meg 2015-ben, majd 2016 májusától elindult a Revival Tour, de Selena ebben a pillanatban is éppen dolgozik valamin. :)
| |
|

HOTEL TRANSYLVANIA 3
Típus: Mesefilm
Selena mint: Mavis szikronhangja
Kiadás dátuma: 2018. július 13.
Státusz: Előkészületek

13 REASONS WHY
Típus: Sorozat
Selena mint: Az alkotó
Kiadás dátuma: 2017. március 31.
Státusz: Kazetták folyamatban

PUMA
Típus: Ruházati cég
Selena mint reklámarc
Megjelenés: Folyamatosan

COACH
Típus: Ruházati cég
Selena mint modell, tervező
Megjelenés: Folyamatosan
| |
|
Nyitás: 2011. március 15.
Címváltás HeySelenáról: 2017. október 18.
Elérhetőség: selenabomb@gmail.com
Kredit: LindaDesign | Efruse
Szolgáltató: G-portál | SoSugary
Az oldal nem áll kapcsolatban Selena Gomezzel, hozzátartozóival, vagy ismerőseivel. Ez egy magyar rajongói oldal, ahol minden modul saját írású és fordítású, ami pedig mégsem, ott feltüntettem a forrást. Az oldal célja, hogy elsőként értesülj az énekesnővel kapcsolatos hírekről.
| |
|
2019.01.12. 17:34
2018.07.22. 05:55
2018.07.13. 09:32
| |
|
|
|
Új album2014.08.01. 16:36, Mia
Egy jó hírrel jöttem a rajongók számára, ugyanis Selena új albuma decemberben fog megjelenni, Greatest Hits címmel. :)

Ahogy haladok2014.07.31. 13:55, Mia
Sziasztok. Tudom, hogy úgy tűnik, hogy szinte semmit nem csináltam az oldalon, de elkezdtem átírni a modulokat, mert van amelyik már több éve nem volt, és azóta Selena rengeteget változott, pl a családjában született ugye a kis tesója, vagy amit most újra írtam a tetoválásai részleg, mert nemrég újabb tetoválással állt elő Selena.
Ezen kívül barnnermentesítettem és néhány elmaradt hírt pótoltam. Attól, hogy design még nincs, folyamatosan hozom a híreket, mert nem akarok elmaradni.
Sajnos a laptopom szervízben van, így a barátoméról gépezek, ami elég szokatlan még, de ma letöltöttem a PS CS6-ot, úgyhogy hamarosan a kinézettel is megleszek! :) És amúgy is tegnap értünk haza mert két hétig a barátom apukájánál voltunk, innen 300km-re, most meg lesz itt egy 4napos buli, utána két hét és nyaralni megyünk, szóval nem tudom, hogy hogy haladok majd... Addig is szép napot nektek és folyamatosan gyertek, mert lehet, hogy már hamarosan kész leszek! :)
Behaving Badly Premier2014.07.31. 13:50, Mia
Behaving Badly filmpremier2014.07.31. 13:43, Mia
Selena tegnap előtt, azaz július 29.-én a Behaving Badly című film premierjén volt jelen. Mint már korábban említettem, Selena is játszik a filmben és Nina Pennington szerepét kapta meg.
Mivel három albumnyi kép van és mindhárom más kategória, így sorba linkeltem nektek és kiválaszthatjátok, hogy melyiket nyissátok meg! :)
» Képek a premierről
» Személyes képek
» Képek a rajongókkal

A legvonzóbbnak ítélt hölgy2014.07.29. 20:16, Mia
Egyes tudósok szerint 2014 lehet a valaha volt legforróbb év. Nézve a 100 felsorolt nőt, ezzel nem tudunk vitatkozni. Nemcsak az, hogy vitathatatlanul dögösek, de ezek a felkapott színésznők, sportolók és modellek röhejesen tehetségesek is. A díjátadóktól kezdve a közösségi médián át bárhol felismerik őket. De most komolyan, kell arra ok, hogy szexi nőket értékelj? – írja a Men's Health, ahol idén is rangsorolták az általuk vélt legkívánatosabb hölgyeket.
Selena az idei év legvonzóbbnak ítélt hölgyei közül sajnos csak az 26. helyezést érte el.
forrás: Starity
Személyes képek2014.07.29. 17:48, Mia
Selenáról előkerült két új személyes fotó, az elsőt Selena énektanára, Stevie Mackey töltötte fel ezzel a címmel: "zene idő ezzel a szépséggel" - Stevie. A másodikat pedig Tommy Chiabra aki jelen volt Selena születésnapján St. Tropezban ennyit írt: "szerencsés madár"

Selena és Tommy kapcsolata2014.07.28. 16:47, Mia
A HollywoodLife kiderítette, miszerint nem Selena az oka annak, hogy Jessica és Tommy kapcsolatának vége szakadt. "Cara Delevingne hozta össze Selenát Tommyval. Selena 100 százalék, hogy nem lopta el őt Jessicától, nem tenne ilyet" - nyilatkozta egy forrás. Kiderült, hogy Tommy már szingli volt, amikor Selenával együtt töltötték a napot egy jachton, ahol többször is ölelkeztek.
"Sel most jól érzi magát, nem áll készen semmi komolyra jelenleg, mindent csak szórakozásból tesz. Nem Tommy az egyetlen fiú, akivel beszélget, nyitott a lehetőségekre. Azt mondta, egyedül szeretne maradni egy darabig, önmagára szeretne koncentrálni"- mesélte a forrás, aki azt is megosztotta a HollywoodLife-fal, hogy Tommy megőrjíti Selenát azzal, hogy nehezen kapható.
"Selena határozottan érez valamit Tommy iránt, ami csak erősödik azzal, hogy a fiú nem kapja be a csalit. Tudja, hogy Sel az övé, de a flörtölések ellenére csak barátként tekint rá."
Nemrég olyan dolgok is napvilágot láttak, hogy Selena csak féltékennyé akarja tenni ex-barátját, Justin Biebert. Azon kívül, hogy terve sikerrel járt, mivel a fiú folyamatosan SMS-ezik neki, elképzelhető, hogy Sel nem gondolta, hogy akár valóban megtetszhet neki valaki más. /Starity/

Quality Cafe2014.07.27. 16:32, Mia
Selena a pár napos Franciaországi "nyaralásáról" visszatért Los Angelesbe és minden percét követik a paparazzik. Reggel a Quality Cafe-ban kávézott a mi kedvencünk és amikor elhagyta az épületet, a fotósok követték őt. A kezében egy pénztárca és a telefonja volt. Selena egy kék kalapot viselt, ami nagyon jól áll neki. :3

Selena nem tud felejteni2014.07.26. 10:16, Mia
Egy ideje ismét a média kedvenc témája lett Justin Bieber és Selena Gomez kapcsolata. Néhány hete még arról szóltak a hírek, hogy Justin és Selena szakítottak, és mind a ketten más karjában kötöttek ki: Sel Tommaso Chiabrával – aki nem mellesleg Jessica Szohr pasija, aki egy tweetjében ki is fejezte nemteszését és Tanz Watsonnal volt látható, míg Justin Yovanna Venturával találkozgatott. Most viszont úgy tűnik, hogy Selena mégsem tudta elfelejteni régi barátját.
Egy, a Jelenához közel álló ismerős, azt nyilatkozta, hogy az amerikai énekesnő azért pasizik állandóan, hogy felhívja ezzel exbarátja figyelmét, és visszacsábítsa magához: "Azt akarja, hogy Justin érezze, mit veszített, hogy otthagyta őt, és féltékennyé akarja tenni, ami úgy tűnik, működik is. Justin hagyott neki egy csomó üzenetet, de ő nem válaszol rájuk, még csak meg sem nézi, ez a taktikája. Selena még nincs túl rajta, de próbál tenni ellene, ezért, ha valahogyan úgy adódik, hogy találkozniuk vagy beszélniük kéne, Sel meghátrál."
Sel egyébként nemrégiben Franciaországban és Olaszországban is megfordult, ahol néhány helyi fiú kiszúrta őt. Selena boldogan fotózkodott velük, puszit adott neki, mosolygott és flörtölt is velük. A fotók természetesen felkerültek a Twittere is, így lehetőség nyílott arra is, hogy esetleg Justin is meglássa. Ez is része lenne a színésznő taktikájának?
| |
|
|