
Selena Gomez 1992. július 22-én született Grand Prairieben, Texasban, Ricardo Joel Gomez és Amanda Dawn Cornett egyetlen gyermekeként, mikor még Mandy csak 16 éves volt. Amikor megszületett, egy Selena Quintanilla-Pérez nevű énekesnő után kapta a nevét. Selena első nagy szerepe a 'Barney és barátai' című sorozatban történt, 2002-ben, Giannát alakította, majd kisebb szerepeket követően a nagy áttörést a Disney Channel egyik sorozata, a 'Varázslók a Waverly helyből' hozta meg neki, 2007-ben, öt éven keresztül alakította Alex Russo szerepét, ekkora már 15 éves volt. Közben kisebb-nagyobb szerepei voltak filmekben, sorozatokban egyaránt, 2009-ben megjelent első albuma is, ami a 'Kiss & Tell' nevet kapta. Három albumig és három szólóalbumig meg sem állt, utoljára a 'Revival' jelent meg 2015-ben, majd 2016 májusától elindult a Revival Tour, de Selena ebben a pillanatban is éppen dolgozik valamin. :)
| |
|

HOTEL TRANSYLVANIA 3
Típus: Mesefilm
Selena mint: Mavis szikronhangja
Kiadás dátuma: 2018. július 13.
Státusz: Előkészületek

13 REASONS WHY
Típus: Sorozat
Selena mint: Az alkotó
Kiadás dátuma: 2017. március 31.
Státusz: Kazetták folyamatban

PUMA
Típus: Ruházati cég
Selena mint reklámarc
Megjelenés: Folyamatosan

COACH
Típus: Ruházati cég
Selena mint modell, tervező
Megjelenés: Folyamatosan
| |
|
Nyitás: 2011. március 15.
Címváltás HeySelenáról: 2017. október 18.
Elérhetőség: selenabomb@gmail.com
Kredit: LindaDesign | Efruse
Szolgáltató: G-portál | SoSugary
Az oldal nem áll kapcsolatban Selena Gomezzel, hozzátartozóival, vagy ismerőseivel. Ez egy magyar rajongói oldal, ahol minden modul saját írású és fordítású, ami pedig mégsem, ott feltüntettem a forrást. Az oldal célja, hogy elsőként értesülj az énekesnővel kapcsolatos hírekről.
| |
|
2019.01.12. 17:34
2018.07.22. 05:55
2018.07.13. 09:32
| |
|
|
|
Vissza Los Angelesbe2014.07.25. 20:33, Mia
Selena a hosszas Európai tartózkodása után ismét visszatért Los Angelesbe. A paparazzik természetesen megtalálták őt és rengeteg képet készítettek. Selena kezében egy gyönyörű vörös rózsa volt. :)

Jótékonysági gála2014.07.24. 13:45, Mia
Selena megjelent a barátaival egy jótékonysági rendezvényen, Leonardo DiCaprio Alapítvány gáláján Cara Delevingne oldalán, ami St. Tropezben zajlott le, július 23.-án.

Így ünnepelt Selena2014.07.23. 19:42, Mia
smét eltelt egy év, Selena Gomez a tegnapi napon hivatalosan is 22 éves lett, és rengeteg jó dolog történt vele, a Stars Dance album és turné, a Dream Out Loud töretlen sikere, kishúga, Gracie születése és a családdal töltött pihenő. Azonban akármi is történt, Miss. Gomez igazán boldogan ünnepelte 22. szülinapját.
Az idei partit nem otthon tartotta, hanem Saint Tropezben ,mégpedig Cara Delevigne, Tommaso Chiabra és még pár barátnő, valamint néhány férfi társaságában. Pár napja utaztak a szigetre, ahol nagyon jól érzik magukat, különösen Selena, aki úgy látszik, hogy Tommaso személyében egy lehetséges új pasira lelt és ezt nem is volt rest elrejteni a paprazzók elől. Közösen jetzkiztek, fürödtek, majd sétáltak a városban, erről pedig temérdek fotó is készült.
Szülinapi partija azonban igen meghitt volt és privát: egy jachton tartották, természetesen luxus körülmények között, az estéről pedig több fotó is landolt az Instagramon. Gomezt természetesen több sztár is felköszöntötte, mint például Cheryl Cole, Ashley Benson, Ryan Seacrest vagy Taylor Swift, aki barátnője tiszteletére egy S betűs nyakláncot viselt a minap.

St. Tropezi nyaralás2014.07.23. 15:13, Mia
Selena St. Tropezi nyaralása még nem ért véhet. Barátaival egy hajóról ugráltak a vízbe és egész nap szórakoztak. Nézzétek meg a képeket! :D

Újabb fotósorozat?2014.07.20. 15:04, Mia
Előkerült egy eddig ismeretlen fotó, amin Selena Obey pulóvert visel. Szerintetek egy újabb fotósorozat? Bár a kép elég rossz minőségű, de azért kivehető!

Selena új tetoválása2014.07.17. 20:01, Mia
Elkészült Selena legújabb tetoválása! Egy feliratot varratott a hátára arabul, amelynek jelentése „Szeresd önmagad”. Miss Gomez tetoválását egy New York-i tetkómester, BangBang készítette el, aki nyilatkozott és egy képet is feltöltött a mesterműről.
"Selena már előre kiírta, hogy hogyan akarja. A tetoválás körülbelül 4 cm, és nem tartott túl sokáig, körülbelül 30-45 percig. A leghosszabb ideig az elhelyezés tartott. Eljátszadoztunk egy kicsit, amíg megtaláltuk a tökéletes helyet" - nyilatkozta BangBang az E! Online-nak, majd egy képet is kitett Instagram-fiókjára, amihez ezt fűzte: Egy kis ajándék a barátomnak, Selena Gomeznek."

| |
|
|