
Selena Gomez 1992. július 22-én született Grand Prairieben, Texasban, Ricardo Joel Gomez és Amanda Dawn Cornett egyetlen gyermekeként, mikor még Mandy csak 16 éves volt. Amikor megszületett, egy Selena Quintanilla-Pérez nevű énekesnő után kapta a nevét. Selena első nagy szerepe a 'Barney és barátai' című sorozatban történt, 2002-ben, Giannát alakította, majd kisebb szerepeket követően a nagy áttörést a Disney Channel egyik sorozata, a 'Varázslók a Waverly helyből' hozta meg neki, 2007-ben, öt éven keresztül alakította Alex Russo szerepét, ekkora már 15 éves volt. Közben kisebb-nagyobb szerepei voltak filmekben, sorozatokban egyaránt, 2009-ben megjelent első albuma is, ami a 'Kiss & Tell' nevet kapta. Három albumig és három szólóalbumig meg sem állt, utoljára a 'Revival' jelent meg 2015-ben, majd 2016 májusától elindult a Revival Tour, de Selena ebben a pillanatban is éppen dolgozik valamin. :)
| |
|

HOTEL TRANSYLVANIA 3
Típus: Mesefilm
Selena mint: Mavis szikronhangja
Kiadás dátuma: 2018. július 13.
Státusz: Előkészületek

13 REASONS WHY
Típus: Sorozat
Selena mint: Az alkotó
Kiadás dátuma: 2017. március 31.
Státusz: Kazetták folyamatban

PUMA
Típus: Ruházati cég
Selena mint reklámarc
Megjelenés: Folyamatosan

COACH
Típus: Ruházati cég
Selena mint modell, tervező
Megjelenés: Folyamatosan
| |
|
Nyitás: 2011. március 15.
Címváltás HeySelenáról: 2017. október 18.
Elérhetőség: selenabomb@gmail.com
Kredit: LindaDesign | Efruse
Szolgáltató: G-portál | SoSugary
Az oldal nem áll kapcsolatban Selena Gomezzel, hozzátartozóival, vagy ismerőseivel. Ez egy magyar rajongói oldal, ahol minden modul saját írású és fordítású, ami pedig mégsem, ott feltüntettem a forrást. Az oldal célja, hogy elsőként értesülj az énekesnővel kapcsolatos hírekről.
| |
|
2019.01.12. 17:34
2018.07.22. 05:55
2018.07.13. 09:32
| |
|
|
|
Flaunt magazin előkészületek2013.11.15. 17:18, Mia
A Flaunt magazin fotósorozatából előkerült két olyan kép, amit akkor csináltak, amikor Selena még készülődött. :)

Egy instagram kép2013.11.15. 17:15, Mia
Selena ma összesen egy képet tötött fel az instagramra.

Instagram képek2013.11.15. 17:04, Mia
Tegnap Selena öt új képet töltött fel instagram oldalára. Már vártam, mert mostanában nem nagyon volt aktív instán.. :) Nézzétek meg a képeket.


Channel 9332013.11.15. 17:01, Mia
Elmaradások2013.11.13. 16:08, Mia
Sziasztok. Bocsi, hogy nem jöttem, nagyon sajnálom, de a suli mellett nem volt időm. :/ Hamarosan bepótolom! :)
Instagram képek2013.11.10. 17:24, Mia
Instagram képek2013.11.09. 12:25, Mia
Fehérneműs fotósorozat2013.11.08. 15:06, Mia
Selena legújabb fotósorozatában (ami egy magazinhoz készült) parókát visel, ami miatt sokkal idősebbnek tűnik. Ami még furcsa, hogy fehérneműben látható, szinte ilyen még nem is volt. :) Nekem tetszenek a képek, de az biztos, hogy egy kisebb botrány majd kialakult belőle..

LA rendezvény2013.11.08. 14:56, Mia
Selena tegnap este a Flaunt magazin rendezvényén jelent meg, Los Angeles, Beverly Hillsben. Nekem nagyon tetszik ez a ruha és a haj is, viszont több külföldi lapon találtam negatív véleményeket.. Nektek tetszik?? :) Egyébként gyönyörű minőségű hq képeket kaptunk!! *.*

| |
|
|