Selena Gomez 1992. július 22-én született Grand Prairieben, Texasban, Ricardo Joel Gomez és Amanda Dawn Cornett egyetlen gyermekeként, mikor még Mandy csak 16 éves volt. Amikor megszületett, egy Selena Quintanilla-Pérez nevű énekesnő után kapta a nevét. Selena első nagy szerepe a 'Barney és barátai' című sorozatban történt, 2002-ben, Giannát alakította, majd kisebb szerepeket követően a nagy áttörést a Disney Channel egyik sorozata, a 'Varázslók a Waverly helyből' hozta meg neki, 2007-ben, öt éven keresztül alakította Alex Russo szerepét, ekkora már 15 éves volt. Közben kisebb-nagyobb szerepei voltak filmekben, sorozatokban egyaránt, 2009-ben megjelent első albuma is, ami a 'Kiss & Tell' nevet kapta. Három albumig és három szólóalbumig meg sem állt, utoljára a 'Revival' jelent meg 2015-ben, majd 2016 májusától elindult a Revival Tour, de Selena ebben a pillanatban is éppen dolgozik valamin. :)
| |
|
HOTEL TRANSYLVANIA 3
Típus: Mesefilm
Selena mint: Mavis szikronhangja
Kiadás dátuma: 2018. július 13.
Státusz: Előkészületek
13 REASONS WHY
Típus: Sorozat
Selena mint: Az alkotó
Kiadás dátuma: 2017. március 31.
Státusz: Kazetták folyamatban
PUMA
Típus: Ruházati cég
Selena mint reklámarc
Megjelenés: Folyamatosan
COACH
Típus: Ruházati cég
Selena mint modell, tervező
Megjelenés: Folyamatosan
| |
|
Nyitás: 2011. március 15.
Címváltás HeySelenáról: 2017. október 18.
Elérhetőség: selenabomb@gmail.com
Kredit: LindaDesign | Efruse
Szolgáltató: G-portál | SoSugary
Az oldal nem áll kapcsolatban Selena Gomezzel, hozzátartozóival, vagy ismerőseivel. Ez egy magyar rajongói oldal, ahol minden modul saját írású és fordítású, ami pedig mégsem, ott feltüntettem a forrást. Az oldal célja, hogy elsőként értesülj az énekesnővel kapcsolatos hírekről.
| |
|
2019.01.12. 17:34
2018.07.22. 05:55
2018.07.13. 09:32
| |
|
|
|
Jelena quadozás2014.08.31. 09:01, Mia
Augusztus 29-én, azaz tegnap előtt Selena és Justin együtt mentek quadozni! :) Szerencsére megint egy csodálatos napot töltöttek együtt, aminek nagyon örülök!! Egy quadra ültek fel ketten, először Justin vezetett, de később Selena is kipróbálta. :) Nagyon aranyosan együtt VÉGRE. <3
Lovaglás Justinékkal2014.08.31. 08:55, Mia
Szintén augusztus 28-án, csütörtökön, miután távoztak a reptérről, Selena és Justin lovagolni mentek. Velük tartott Justin családtagja is és mindössze három órát töltöttek a helyszínen. :D
Kanada, Ontario2014.08.31. 08:39, Mia
Mint kiderült, Selena és Justin augusztus 28-án együtt mentek Kanadába. Egy szemfüles fotós azonnal észrevette őket a reptéren, ahova együtt is érkeztek, és lefotózta, ahogy megérkeznek és kézen fogva sétálnak! :)
Később pedig kaptunk még három sokkal közelebbi képet az eseményről! :) Itt jobban látszik, hogy kézen fogva mennek. :)
Együtt töltött éjszaka2014.08.19. 20:31, Mia
Tegnapelőtt, augusztus 17.-én Selena és Justin ezzel a piros Ferrarival mentek haza, korábban pedig olyan pletyka terjengett, hogy együtt töltötték az éjszakát. Szerintetek? :)
Selena és Justin együtt2014.08.18. 14:32, Mia
Justin Bieber az utóbbi időkben többször is felhívta magára a figyelmet botrányos viselkedésével, azonban a 20 éves énekes az értesülések szerint jó útra szeretne térni.
Justin együtt látogatott egykori barátnőjével, Selena Gomezzel a Los Angeles-i városi templomba, a két tinisztár pedig mostantól együtt fog bibliaórákat venni Judah Smith pásztortól. A Baby énekese már régóta csodálja Judah Smitht, egyszer fel is töltött a pásztorral egy közös képet Instagram-profiljára ezzel a szöveggel: "Bibliaóra Judah Smithel."
A pletykák szerint a két fiatal pedig ismét együtt van. "Egymás mellett ültek, mikor részt vettek a bibliaórán és úgy tűnt, nagyon közel kerültek egymáshoz, majd együtt mentek el Bieber kocsijával. Justin kényelmesen érzi magát, mivel még mindig azt hiszi, hogy a Selenával való köteléke eltéphetetlen, és tudja, hogy Selena mindig szeretni fogja őt" - nyilatkozta egy névtelen forrás. Aznap este egyébként Bieber ezt írta ki Twitter-profiljára: "Isten jó."
| |
|
|