Selena Gomez 1992. július 22-én született Grand Prairieben, Texasban, Ricardo Joel Gomez és Amanda Dawn Cornett egyetlen gyermekeként, mikor még Mandy csak 16 éves volt. Amikor megszületett, egy Selena Quintanilla-Pérez nevű énekesnő után kapta a nevét. Selena első nagy szerepe a 'Barney és barátai' című sorozatban történt, 2002-ben, Giannát alakította, majd kisebb szerepeket követően a nagy áttörést a Disney Channel egyik sorozata, a 'Varázslók a Waverly helyből' hozta meg neki, 2007-ben, öt éven keresztül alakította Alex Russo szerepét, ekkora már 15 éves volt. Közben kisebb-nagyobb szerepei voltak filmekben, sorozatokban egyaránt, 2009-ben megjelent első albuma is, ami a 'Kiss & Tell' nevet kapta. Három albumig és három szólóalbumig meg sem állt, utoljára a 'Revival' jelent meg 2015-ben, majd 2016 májusától elindult a Revival Tour, de Selena ebben a pillanatban is éppen dolgozik valamin. :)
| |
|
HOTEL TRANSYLVANIA 3
Típus: Mesefilm
Selena mint: Mavis szikronhangja
Kiadás dátuma: 2018. július 13.
Státusz: Előkészületek
13 REASONS WHY
Típus: Sorozat
Selena mint: Az alkotó
Kiadás dátuma: 2017. március 31.
Státusz: Kazetták folyamatban
PUMA
Típus: Ruházati cég
Selena mint reklámarc
Megjelenés: Folyamatosan
COACH
Típus: Ruházati cég
Selena mint modell, tervező
Megjelenés: Folyamatosan
| |
|
Nyitás: 2011. március 15.
Címváltás HeySelenáról: 2017. október 18.
Elérhetőség: selenabomb@gmail.com
Kredit: LindaDesign | Efruse
Szolgáltató: G-portál | SoSugary
Az oldal nem áll kapcsolatban Selena Gomezzel, hozzátartozóival, vagy ismerőseivel. Ez egy magyar rajongói oldal, ahol minden modul saját írású és fordítású, ami pedig mégsem, ott feltüntettem a forrást. Az oldal célja, hogy elsőként értesülj az énekesnővel kapcsolatos hírekről.
| |
|
2019.01.12. 17:34
2018.07.22. 05:55
2018.07.13. 09:32
| |
|
|
|
Képek a forgatásról2015.01.24. 09:43, Mia
Az előző bejegyzéshez kapcsolódóan írok most, még több képet kaptunk a forgatásról, január 21-ről, aminek nagyon örülök, és nagyon jó minőségűek!! :) Selena annyira cuki ebben a szemüvegben és látszik, hogy végre mennyire jó kedve van. Jó ilyet látni, mézzétek meg ti is a képeket!
Újabb film?2015.01.15. 18:57, Mia
Még a tavalyi esztendőben jelent meg a Behaving Badly című vígjáték, valamint a Rudderless, melyekben Miss Gomezt is viszontláthattuk. Szintén 2014-es datálású válogatáslemeze, most pedig amellett, hogy elkezdett dolgozni sorban a hatodik stúdióalbumán, ismét filmet forgat.
Az idei Golden Globe díjátadó után nem sokkal Selena posztolt egy fényképet, amelyen legújabb projektjéről található némi információ. A készülőben lévő mozifilm címe úgy tudni, hogy The Revised Fundamentals Of Caregiving lesz.
Selena a jelenlegi információk szerint egy Dorothy nevű pimasz lányt fog alakítani Paul Rudd oldalán, valószínűleg emiatt is készített közös fotót a színész és író Justin Theroux-val, valamint Paullala Golden Globe-on.
Hivatalosan 2015. január 22-én kezdődnek el a forgatási munkálatok Atlantában. Érdekesség, hogy 2015-ben jelenik meg a Hotel Transylvania 2. része is, amelyben Selena ismét Mavisnek kölcsönözte a hangját. /Starity/
Újabb pletykák2015.01.15. 09:13, Mia
Selena Gomez és Justin Bieber drámája végetérhetetlennek tűnik, hiszen folyton arról találgat a sajtó, hogy együtt vannak-e, a sok-sok pletyka alapjául pedig a névtelen informátorok szolgálnak, akik készségesen osztanak meg gyakran hamis, nagyon ritkán viszont igaz híreket velük kapcsolatban.
Újabb bennfentesek a napokban például arról nyilatkoztak a HollywoodLife-nak, hogy a 22 éves énekes-színésznő már a falra mászik exétől, főleg Calvin Klein-os kampányának fotóitól, melyekbe mindenhol beleütközik. Egy része még mindig nagyon arra vágyik, hogy vele legyen, szóval azt látni, hogy egy szexi alsóneműreklámban szerepel, rajta egy másik lánnyal, szívás.
"Próbál továbblépni, mert tudja, hogy Justin nem jó neki, nem pedig azért, mert nem vonzódik hozzá többé. Úgy gondolja, hogy szívdöglesztően fest azokon a képeken, de próbálja kerülni, hogy rájuk kelljen néznie, mert miattuk újra vele akar lenni. Igazából próbál mindent elkerülni, ami vele kapcsolatos. Túl akar lenni ezen az egészen és Justinon is, de nehéz és ez az egész kampány csak sokkal nehezebbé teszi, kész kínzás" - árulta el a másik forrás.
Egy másik informátor pedig nem sokkal később arról számolt be, hogy Selena tényleg nagyon azt szeretné, ha JB már nem lenne részese az életének és túlléphetne rajta, ezért egy hatalmas lépést is hajlandó lenne megtenni.
"Különlegessé szeretné tenni a 2015-ös évet azzal, hogy egyedül örökbe fogad egy babát ahelyett, hogy várna a megfelelő srácra. Fiatal anyuka szeretne lenni és úgy vélem, egy kicsit belefáradt Justinba, mivel majdhogynem feladta, hogy rátaláljon az igaz szerelemre. Most csak arról beszél, hogy megcsinálja önállóan. Úgy érzi, hogy ez az ő éve lesz, készen áll, hogy új szintre emelje az életét."
A nevét elhallgatni kérő ismerős hozzátette, hogy Selena sokkal érettebbnek és felelősségteljesebbnek érzi magát. Készen áll, hogy igazán felnőjön. Úgy gondolta, hogy ilyenkorra már Justin felesége lesz és a baba is az úton lesz, de nem így történtek a dolgok, az élet nem úgy alakult, ahogyan ő azt eltervezte - osztotta meg a HollywoodLife-fal. /Starity/
Annual Golden Globe Awards2015.01.13. 17:38, Mia
Selena megjelent a 2015-ös InStyle And Warner Bros 72. Annual Golden Globe Awards Post-Partyján, ami a Beverly Hilton Hotelben volt megrendezve Beverly Hillsben, január 11-én, majd az utóparty a Sunset Tower Hotelben. Nézzétek meg Selena gyönyörű hófehér ruháját + az összekötött göndör haját. :) Annyira szép. <333
InStyle And Warner Bros Golden Globes Partí vörös szőnyeg
Érkezés a Golden Globes after partyra, a Sunset Tower Hotelbe
InStyle And Warner Bros Golden Globes Party in Beverly Hills (bent)
Közösségi oldalakon látható képek
Képek a stúdióból2015.01.11. 13:42, Mia
Mint már említettem nektek, Selena újra a stúdióba jár dolgozni Zedd és Stevie társaságában. Tegnapelőtt kerültek fel képek, amik közül az egyiken Selena egy kártyát tart a kezében, amin az a felirat van, hogy "Imádkozunk érted Katie" utána van egy szivecske és Selena aláírása.. De egyébként még rengeteg kép készült azon a napon, nézzétek meg. :)
Legstílusosabb sztár2015.01.04. 18:49, Mia
Ezt a cikket starityn találtam ma, és úgy gondoltam, hogy elhozom nektek: Selena Gomez, a 22 éves színész-énekesnő főként pirosban, bíborban, feketében és más halványabb színű kreációkat részesített előnyben 2014-ben. A We Day California rendezvényen piros nadrágkosztümöt, az Emmy-jelölteket bejelentő ünnepélyen pedig ugyanilyen színben pompázó kezeslábast húzott; míg a Met Gálán és az iHeartRadio Music Awardson lenyűgöző, bíborszínű Diane von Furstenberg és Cushnie Et Ochs márkát viselő darabokban volt látható; a Versace Milánói Divathéten rendezett show-ján és a Leonardo DiCaprio Alapítvány gáláján pedig dögös, fekete Versacében és Christian Diorban mutatkozott; addig az American Music Awardson egy varázslatos Giorgio Armani-költeményben lépett színpadra, az LACMA Art + Film Gálán pedig szürke Gucci-estélyiben lejtett végig a fekete szőnyegen. /Starity/
Instagram fotók Dubaiból2014.12.31. 09:32, Mia
Selena Dubaiban tartózkodik még mindig és rengeteg képet kaptunk már instagramon tőle és a barátaitól is. Lássuk!
LAX repülőtér2014.12.28. 19:09, Mia
Néhány nap távpollét után Selena újra visszatért Texasba, de túl sok időt itt sem töltött, ugyanis látták december 27-én délután megérkezni a LAX repülőtérre, Los Angelesbe, majd fel is szállt egy gépre a barátnője, Courtney Barry jelenlétében.
Karácsony Texasban2014.12.22. 15:16, Mia
Már említettem nektek, hogy Selena hazautazott Texasba, hogy ott töltse a Karácsonyt. Most újabb családi képek készültek, amihez elhoztam nektek!
| |
|
|