Selena Gomez 1992. július 22-én született Grand Prairieben, Texasban, Ricardo Joel Gomez és Amanda Dawn Cornett egyetlen gyermekeként, mikor még Mandy csak 16 éves volt. Amikor megszületett, egy Selena Quintanilla-Pérez nevű énekesnő után kapta a nevét. Selena első nagy szerepe a 'Barney és barátai' című sorozatban történt, 2002-ben, Giannát alakította, majd kisebb szerepeket követően a nagy áttörést a Disney Channel egyik sorozata, a 'Varázslók a Waverly helyből' hozta meg neki, 2007-ben, öt éven keresztül alakította Alex Russo szerepét, ekkora már 15 éves volt. Közben kisebb-nagyobb szerepei voltak filmekben, sorozatokban egyaránt, 2009-ben megjelent első albuma is, ami a 'Kiss & Tell' nevet kapta. Három albumig és három szólóalbumig meg sem állt, utoljára a 'Revival' jelent meg 2015-ben, majd 2016 májusától elindult a Revival Tour, de Selena ebben a pillanatban is éppen dolgozik valamin. :)
| |
|
HOTEL TRANSYLVANIA 3
Típus: Mesefilm
Selena mint: Mavis szikronhangja
Kiadás dátuma: 2018. július 13.
Státusz: Előkészületek
13 REASONS WHY
Típus: Sorozat
Selena mint: Az alkotó
Kiadás dátuma: 2017. március 31.
Státusz: Kazetták folyamatban
PUMA
Típus: Ruházati cég
Selena mint reklámarc
Megjelenés: Folyamatosan
COACH
Típus: Ruházati cég
Selena mint modell, tervező
Megjelenés: Folyamatosan
| |
|
Nyitás: 2011. március 15.
Címváltás HeySelenáról: 2017. október 18.
Elérhetőség: selenabomb@gmail.com
Kredit: LindaDesign | Efruse
Szolgáltató: G-portál | SoSugary
Az oldal nem áll kapcsolatban Selena Gomezzel, hozzátartozóival, vagy ismerőseivel. Ez egy magyar rajongói oldal, ahol minden modul saját írású és fordítású, ami pedig mégsem, ott feltüntettem a forrást. Az oldal célja, hogy elsőként értesülj az énekesnővel kapcsolatos hírekről.
| |
|
2019.01.12. 17:34
2018.07.22. 05:55
2018.07.13. 09:32
| |
|
|
|
Újabb Bieberes cikk2014.09.13. 22:22, Mia
Justin Bieber és Selena Gomez se veled, se nélküled kapcsolatát még azok is figyelemmel követik, akik egyáltalán nem kíváncsiak rá, hiszen a média folyamatosan közli a legapróbb fejleményeket is róluk. Történetükről pedig, ami már egy mexikói szappanoperánál is több fordulatot tartalmaz, ismét újabb fejlemények láttak napvilágot.
Az E! Online értesülései szerint ugyanis maga a kanadai tinikedvenc erősítette meg Mark DiCowden ügyvédnek csütörtökön, szeptember 11-én tanúvallomásában, hogy újra egy párt alkotnak az énekes-színésznővel.
"Randizunk" - felelte Bieber arra a kérdésre, hogy jelenleg hogy állnak Selenával, majd az ügyvéd, hogy tisztázza a helyzetet egyszer, s mindenkorra, megkérdezte, hogy „úgy, mint barát és barátnő”, amire Justin szintén igenlő választ adott.
A párost az utóbbi időben számos alkalommal hozták szóba egymással ismételten. A múlt hónapban például arról reppentek fel pletykák, hogy bibliaórákra járnak, néhány hete pedig Kanadában szúrták ki őket együtt, ahol a hírek szerint randalírozás miatt le is tartóztatták Justint.
Bieber egyébként azért volt a bíróságon, mert egy Miamiban élő paparazzó azzal vádolta meg, hogy minden ok nélkül rátámadt. Arról még nincs hír, hogy miképp zárult a tárgyalás, de források szerint semmi különös nem történt, minden a legnagyobb rendben zajlott. /Starity/
| |
|
|