SELENA GOMEZ MAGYARORSZÁG

Selena Gomez 1992. július 22-én született Grand Prairieben, Texasban, Ricardo Joel Gomez és Amanda Dawn Cornett egyetlen gyermekeként, mikor még Mandy csak 16 éves volt. Amikor megszületett, egy Selena Quintanilla-Pérez nevű énekesnő után kapta a nevét. Selena első nagy szerepe a 'Barney és barátai' című sorozatban történt, 2002-ben, Giannát alakította, majd kisebb szerepeket követően a nagy áttörést a Disney Channel egyik sorozata, a 'Varázslók a Waverly helyből' hozta meg neki, 2007-ben, öt éven keresztül alakította Alex Russo szerepét, ekkora már 15 éves volt. Közben kisebb-nagyobb szerepei voltak filmekben, sorozatokban egyaránt, 2009-ben megjelent első albuma is, ami a 'Kiss & Tell' nevet kapta. Három albumig és három szólóalbumig meg sem állt, utoljára a 'Revival' jelent meg 2015-ben, majd 2016 májusától elindult a Revival Tour, de Selena ebben a pillanatban is éppen dolgozik valamin. :)

 
Munkálatok

HOTEL TRANSYLVANIA 3
Típus: Mesefilm
Selena mint: Mavis szikronhangja
Kiadás dátuma: 2018. július 13.
Státusz: Előkészületek

13 REASONS WHY
Típus: Sorozat
Selena mint: Az alkotó
Kiadás dátuma: 2017. március 31.
Státusz: Kazetták folyamatban

PUMA
Típus: Ruházati cég
Selena mint reklámarc
Megjelenés: Folyamatosan

COACH
Típus: Ruházati cég
Selena mint modell, tervező
Megjelenés: Folyamatosan

 
Partnerek

Ha szeretnél a cserék közé jelentkezni, akkor azt a chat hiánya miatt csak mailban teheted meg: selenabomb@gmail.com. Ha szünet, zárás vagy hírek hiánya miatt lekerültél, akkor az ikonok alatt találod az oldalad címét, linkeletlenül.

   

   

   

12/8 hely szabad

 
Aktuális

 
Infóbox
Szerkesztő: Mia
Téma: Selena Gomez
Nyitás: 2011. március 15.
Címváltás HeySelenáról: 2017. október 18.
Elérhetőség: selenabomb@gmail.com
Kredit: LindaDesign | Efruse
Szolgáltató: G-portál | SoSugary
Az oldal nem áll kapcsolatban Selena Gomezzel, hozzátartozóival, vagy ismerőseivel. Ez egy magyar rajongói oldal, ahol minden modul saját írású és fordítású, ami pedig mégsem, ott feltüntettem a forrást. Az oldal célja, hogy elsőként értesülj az énekesnővel kapcsolatos hírekről.
 
Instabox

@selenagomez

 
Archívum
Friss bejegyzések
2018.07.22. 05:55
2018.07.13. 09:32
2018.07.13. 08:43
 
Látogatók
Indulás: 2011-03-15
 

Hírek

Telenovella magazin

2017.08.25. 18:29, Mia

A Telenovella magazin 2017 augusztus vége, szeptember elejei számában találtam egy kis cikket Selenáról és párjáról, The Weekndről, olvassátok el:

Mióta egymásba habarodott Selena Gomez és The Weeknd, a világ odáig van értük. A népszerű sztárpár kapcsolata annak ellenére is szilárd, hogy az együtt töltött hónapok során többet voltak külön, mint együtt (mivel az énekes folyamatosan turnézik).

Az eredetileg Abęl Makkonen Tesfaye néven született, ma már 27 éves The Weeknd imádja barátnője szépségét, és álmai nőjének tartja őt. "Abel teljesen oda van érte, szerinte Selena magamutogatás vagy épp twerkelés nélkül is irtó szexi. Sőt, nagyon csábítónak és érzékinek tartja őt, amikor nincs rajta smink, és a haja sincs belőve, szóval amikor a terészetes önmagát adja. Azt szereti a legjobban, amikor Selena felkel, még nincs teljesen felébredve és zilált a haja - nyilatkozta az énekes egy barátja, majd így folytatta: Őrületes, milyen kémia működik közöttük! Hat hónapja vannak már együtt, de még mindig ugyanannyira bolondulnak a másikért, mint az elején. Abel minél többet tud meg Selenáról, annál jobban szereti őt. Ő megtestesít számára mindent, amit egy nőben keres, sőt még annál is többet!"

Selena egyébként nemrég ünnepelte a 25. születésnapját, ez alkalomból pedig a varátai egy visszafogott, ám jó hangulatú bulit szerveztek neki. Bár aándékok nem voltak (Selena arra kért mindenkit, hogy a meglepetésekre szánt pénzt inkább jótékonykodják el), az énekesnő mégis szerencsésebbnek és gazdagabbnak érezte magát mindenkinél, mivel kedvese, The Weeknd egyenesen Európából repült haza, hogy láthassa őt. Selena szülinapján még Párizsban adott koncertet, utána azonban sietett, elkapni a gépét, hogy hazatérjen, és együtt ünnepeljen a szerelméve.

Régebben mást volt, Selena azt mondta nemrég, hogy gyerekkorában teljesen hiányzott belőle az önbizalom, és tele volt bizonytalansággal. "Kiskoromban mindig éreztem, hogy szunnyad bennem valami, amit nem tudok felébreszteni, képtelen vagyok a felszínre hozni. Mint később kiderült, azért nem jártam sikerrel, mert egyáltalán nem bíztam magamban. Szerencsére megváltoztam" - mesélte a popsztár.

 

SZEREPJÁTÉK - Csatlakozz közénk és légy részese egy kalandnak - FRPG - Még nem késõ csatlakozni - SZEREPJÁTÉK    *****    VANESSA HUDGENS - A LEGNAPRAKÉSZEBB MAGYAR RAJONGÓI OLDALAD A TEHETSÉGES ÉNEKES-SZÍNÉSZNÕRÕL - VANESSA HUDGENS    *****    Ipari elektronkia szerviz, villamos kéziszerszám javitás, érintésvédelmi felülvizsgálat. elektronika-szerviz.gportal.hu    *****    Minden lány egy kicsikét királylány, minden Fiú kicsit hõs lovag. - FRPG    *****    | WATTPAD | Egy neves gimnázium, egy gazdag, arrogáns srác és egy ösztöndíjas lány nem mindennapi szerelme | WATTPAD |    *****    Szerepjáték – Csatlakozz közénk, és részese Te is a kalandoknak - FRPG    *****    Egy igazi hõs sem tudja magáról, hogy hõs. - Egy igazi hõs sem tudja magáról, hogy hõs.    *****    Nincs Új Poszt Cousin & Best Friend & A Lot More    *****    az új élet reményében, hajózz    *****    ANELIATH - varázslat és sárkányvér    *****    csillagütközés marcangolta nász    *****    Katt!Katt!Katt! Lépj be a galopp versenyparkunkba! Katt Katt!    *****    Új lovas szerepjáték! * Új lovas szerepjáték! * Lépj be a lovak csodálatos világába! Nevelj te is nálunk!    *****    ANELIATH - varázslat és sárkányvér- Te ki leszel ebben a csavaros Történetben? - SZEREPJÁTÉK    *****    Te ki leszel ebben a csavaros, mágiával, intrikával és hataloméhséggel fûszerezett olvasztótégelyben?    *****    Te ki leszel ebben a csavaros, mágiával, intrikával és hataloméhséggel fûszerezett olvasztótégelyben?    *****    Vörös sziluett az emlékvárban    *****    'cause I am only human    *****    az új élet reményében, hajózz    *****    Új lovas szerepjáték! * Új lovas szerepjáték! * Lépj be a lovak csodálatos világába! Nevelj te is nálunk!