SELENA GOMEZ MAGYARORSZÁG
         

Selena Gomez 1992. július 22-én született Grand Prairieben, Texasban, Ricardo Joel Gomez és Amanda Dawn Cornett egyetlen gyermekeként, mikor még Mandy csak 16 éves volt. Amikor megszületett, egy Selena Quintanilla-Pérez nevű énekesnő után kapta a nevét. Selena első nagy szerepe a 'Barney és barátai' című sorozatban történt, 2002-ben, Giannát alakította, majd kisebb szerepeket követően a nagy áttörést a Disney Channel egyik sorozata, a 'Varázslók a Waverly helyből' hozta meg neki, 2007-ben, öt éven keresztül alakította Alex Russo szerepét, ekkora már 15 éves volt. Közben kisebb-nagyobb szerepei voltak filmekben, sorozatokban egyaránt, 2009-ben megjelent első albuma is, ami a 'Kiss & Tell' nevet kapta. Három albumig és három szólóalbumig meg sem állt, utoljára a 'Revival' jelent meg 2015-ben, de Selena ebben a pillanatban is éppen dolgozik valamin. :)

 
Munkálatok

HOTEL TRANSYLVANIA 3
Típus: Mesefilm
Selena mint: Mavis szikronhangja
Kiadás dátuma: 2018. július 13.
Státusz: Előkészületek

13 REASONS WHY
Típus: Sorozat
Selena mint: Az alkotó
Kiadás dátuma: 2017. március 31.
Státusz: Kazetták folyamatban

PUMA
Típus: Ruházati cég
Selena mint reklámarc
Megjelenés: Folyamatosan

COACH
Típus: Ruházati cég
Selena mint modell, tervező
Megjelenés: Folyamatosan

 
Partnerek

Ha szeretnél a cserék közé jelentkezni, akkor azt a chat hiánya miatt csak mailban teheted meg: selenabomb@gmail.com. Ha szünet, zárás vagy hírek hiánya miatt lekerültél, akkor az ikonok alatt találod az oldalad címét, linkeletlenül.

   

   

   

   

16/6 hely szabad

Lekerültek: vampirnaplok-fan, amazing-blakelively, amazing-taylorswift, kosemblog

 
Aktuális

 
Infóbox
Szerkesztő: Mia
Téma: Selena Gomez
Nyitás: 2011. március 15. (heyselena.gp)
Címváltás: 2017. október 18.
Elérhetőség: selenabomb@gmail.com
Kredit: LindaDesign | Efruse
Fejléc: Ninaa (fromninaa.gportal.hu)
Szolgáltató: G-portál | SoSugary
Az oldal nem áll kapcsolatban Selena Gomezzel, hozzátartozóival, vagy ismerőseivel. Ez egy magyar rajongói oldal, ahol minden modul saját írású és fordítású, ami pedig mégsem, ott feltüntettem a forrást. Az oldal célja, hogy elsőként értesülj az énekesnővel kapcsolatos hírekről.
 
Instabox

@selenagomez

 
Archívum
Friss bejegyzések
2017.12.05. 19:25
2017.12.05. 18:14
2017.12.05. 09:02
 
Látogatók
Indulás: 2011-03-15
 

Hírek

Életmentő műtét

2017.09.14. 22:17, Mia

Elég sokszor adtak hangot a rajongók annak, hogy Selena kevésbé poszol, kevesebbet van jelen a közösségi oldalain és hanyagolja őket. Most kiderült, hogy ennek mi volt az oka. Selenánál évekkel ezelőtt fedezték fel a lupusz betegséget, többször gyengélkedett ez miatt, ezt pedig azt követte, hogy vagy nem volt ereje, vagy nem tudott a közösségi oldalaival foglalkozni, ami érthető. Most egy instagram posztban vallotta be, hogy a lupusz megterhelte a veséjét, és szükség volt egy sürgős vese transzplantáció elvégzésére. A donor pedig nem volt más, mint az egyik legjobb barátnője, Francia Raisa.

"Szóval megtudtam, hogy vesedonorra van szükségem a lupuszom miatt, és lábadoztam. Muszáj volt erre sort keríteni a gyógyulásomért. Őszintén vártam, hogy ezt megoszthassam veletek."

Egy évvel azután, hogy Selena Gomez 2015-ben egy nyilatkozatban közölte, hogy lupusszal küzd, rövid szünetet tartott, hogy egészségére koncentrálhasson. Bevallotta, hogy többek között depresszióval küzdött. De nem ez volt az első alkalom, hogy visszavonult a nyilvánosság elől. 2013-ban szakította félbe a turnéját, de akkor még nem tudhatták a rajongói, hogy mi áll a háttérben.

"A rajongóim közül sokan kérdezték, hogy miért vonultam vissza az utóbbi időben, és miért nem promotáltam az új zenémet, amire egyébként nagyon büszke vagyok. Nemrég kiderült, hogy a lupusz miatt sürgősen vesetranszplantációra van szükségem, ebből lábadoztam. Szükségem volt erre a teljes felépüléshez. Alig várom, hogy megosszam veletek, hogy miken mentem keresztül az elmúlt pár hónapban. Addig is szeretném megköszönni a családomnak és az egész orvosi csapatnak mindazt, amit megtettek értem az elmúlt időben. És végül, nem tudom szavakba önteni, hogy mennyire hálás vagyok a barátnőmnek, Francia Raisának. Egy olyan ajándékot adott nekem, amit nem tudok eléggé megköszönni: az egyik veséjét. Nagyon szeretlek, tesó!" – írta a képéhez Selena.