
Selena Gomez 1992. július 22-én született Grand Prairieben, Texasban, Ricardo Joel Gomez és Amanda Dawn Cornett egyetlen gyermekeként, mikor még Mandy csak 16 éves volt. Amikor megszületett, egy Selena Quintanilla-Pérez nevű énekesnő után kapta a nevét. Selena első nagy szerepe a 'Barney és barátai' című sorozatban történt, 2002-ben, Giannát alakította, majd kisebb szerepeket követően a nagy áttörést a Disney Channel egyik sorozata, a 'Varázslók a Waverly helyből' hozta meg neki, 2007-ben, öt éven keresztül alakította Alex Russo szerepét, ekkora már 15 éves volt. Közben kisebb-nagyobb szerepei voltak filmekben, sorozatokban egyaránt, 2009-ben megjelent első albuma is, ami a 'Kiss & Tell' nevet kapta. Három albumig és három szólóalbumig meg sem állt, utoljára a 'Revival' jelent meg 2015-ben, majd 2016 májusától elindult a Revival Tour, de Selena ebben a pillanatban is éppen dolgozik valamin. :)
| |
|

HOTEL TRANSYLVANIA 3
Típus: Mesefilm
Selena mint: Mavis szikronhangja
Kiadás dátuma: 2018. július 13.
Státusz: Előkészületek

13 REASONS WHY
Típus: Sorozat
Selena mint: Az alkotó
Kiadás dátuma: 2017. március 31.
Státusz: Kazetták folyamatban

PUMA
Típus: Ruházati cég
Selena mint reklámarc
Megjelenés: Folyamatosan

COACH
Típus: Ruházati cég
Selena mint modell, tervező
Megjelenés: Folyamatosan
| |
|
Nyitás: 2011. március 15.
Címváltás HeySelenáról: 2017. október 18.
Elérhetőség: selenabomb@gmail.com
Kredit: LindaDesign | Efruse
Szolgáltató: G-portál | SoSugary
Az oldal nem áll kapcsolatban Selena Gomezzel, hozzátartozóival, vagy ismerőseivel. Ez egy magyar rajongói oldal, ahol minden modul saját írású és fordítású, ami pedig mégsem, ott feltüntettem a forrást. Az oldal célja, hogy elsőként értesülj az énekesnővel kapcsolatos hírekről.
| |
|
2019.01.12. 17:34
2018.07.22. 05:55
2018.07.13. 09:32
| |
|
|
|
Art + Film gála2014.11.02. 10:22, Mia
Tegnap, november első napján került megrendezésre az Art + Film gála Los Angelesben. Az esemény szervezésében segített a @gucci. Selena egy gyönyörű ezüst ruhát viselt és többször is Cara Delevigne társaságát kereste. Természetesen mindketten Gucci ruhát viseltek és rengeteg kétp készült róluk. Amellett, hogy ők jelent voltak, feltűnt még Kim Kardashian, James Franco, Jennifer Lopez, Demi Moore és még sokan mások. :) Selena még az instagram oldalán is megosztott két képet az eseményről!
Képek az eseményről:

Selena instagramon megosztott képei:

Halloween 20142014.11.02. 10:16, Mia
Mivel tegnapelőtt, október 31-én volt Halloween, így Kaley Cuoco és férja, Ryan Sweeting is beöltözött, Úgy döntöttek, hogy Selena Gomez és Justin Bieber lesznek egy pár órára. :D Selena kommentelte is a képet az instagramon: @selenagomez "HÁT EZ CSODÁLATOS :D:D:D"


Selena instagram2014.11.02. 10:12, Mia
Mivel mostanában egy kicsit elhanyagoltam az oldalt és már amúgyis nagyon rég hoztam nektek instagramos posztokat, úgy döntöttem, hogy belinkelek nektek két képet Selena profiljáról és rákattintva megnézhetitek a mostanában feltöltött összes képét. :)

Madame Tussauds szobor2014.11.01. 14:15, Mia
Újabb Madame Tussauds viaszszobort készült Selenáról Floridában. :) A 2013-as MTV Movie Awardson készült képek alapján mintázták Selenát. :)

Barátaival ebédelt2014.11.01. 14:04, Mia
Végre vannak képek Selenáról, október 29-én látták őt a barátaival, amint Theresa Marie elhagyja az egyik Beverly Hillsi orvosi épületet. Azt nem tudni, hogy mi miatt jártak ott, de reméljük semmi komoly. :)

Az orvosi rendelő után pedig Kaliforniában, Studio City utcáin kapták le őket, amint ebédelni sietnek. :) Sajnos csak 9 db kép készült, de nagyon jó minőségűek. Ha jól látom, Selena kezében iPhone 6 van??

Celeb fotó2014.10.31. 15:29, Mia
Újabb hét, újabb események kedvenc sztárjaink közösségi oldalain. Új album, barátságok, rajongók, fellépések és kisbabák lepték el az Instagram világát.
Köztudott, hogy az egykori Disney csillag él-hal a rajongóiért - mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy csak Selenatorokat követ az Instagram. Legfrissebb posztjában pedig egy kollázst vágott össze a rajongóiról, akik különböző kedves üzeneteket töltöttek fel neki, aki csak ennyit fűzött hozzá a látottakhoz: "Imádom a lányaimat!". /Starity/

Teen Icon Awards2014.10.29. 12:29, Mia
A J-14 magazin minden évben megszervezi a Teen Icon Awards-ot, ahogy most it tette. Négy kategóriába sorolták a sztárokat: tvs színésznő, instagram ikon, kedvenc pár és rajongók kedvence. Selenát mind a négy kategóriába sorolták, segítünk neki mi is, hogy megnyerje! Egy nap csak egyszer lehet szavazni, november harmadik napjáig és az eredmények a J-14 januári számában fognak megjelenni. Lehetőségek:
Tvs színésznő:
Shailene Woodley
Jennifer Lawrence
Bella Thorne
Chloë Moretz
Selena Gomez
Instagram ikon:
Niall Horan
Miley Cyrus
Justin Bieber
Selena Gomez
Zendaya Coleman
Kedvenc pár:
Bella Thorne és Tristan Klier
Zayn Malik és Perrie Edwards
Liam Payne és Sophia Smith
Louis Tomlinson és Eleanor Calder
Austin Butler és Vanessa Hudgens
Justin Bieber és Selena Gomez
Rajongók kedvence:
Ariana Grande
Shailene Woodley
Selena Gomez
Fifth Harmony
Austin Mahon

Selena koncerten2014.10.29. 12:20, Mia
Selena október 26-án elhagyta Los Angelest és Las Vegasba tart, hogy tészt vegyen Shania Twain koncertjén apukájával, Ricardoval, Theresa Marieval és Ashley Cookkal. A színfalak mögött készült egy kép, amin Selena, Shania és Matthew Koma látható. Selena nagyon szereti Shania zenéit, emlékeztem, hogy néhány hete/hónapja egy képernyőfelvételt is osztott meg, amint az ő számát játszotta le?
Másnap pedig Shania is visszajelzett Selenának, megköszönte, hogy eljött a koncertjére: "Csodálatos meglepetés volt, hogy Selena Gomez és Matthew Koma megjelent a tegnap esti fellépésemen!" A köszönethez pedig csatolta a képet. :)

Új album folyamatban2014.10.29. 12:16, Mia
Cmpxsr, a jól ismert zeneszerző új képet töltött fel az instagram oldalára, amin Selenával pózol a stúdióban. Selena még mindig az albumán dolgozik. :)

| |
|
|