Selena Gomez 1992. július 22-én született Grand Prairieben, Texasban, Ricardo Joel Gomez és Amanda Dawn Cornett egyetlen gyermekeként, mikor még Mandy csak 16 éves volt. Amikor megszületett, egy Selena Quintanilla-Pérez nevű énekesnő után kapta a nevét. Selena első nagy szerepe a 'Barney és barátai' című sorozatban történt, 2002-ben, Giannát alakította, majd kisebb szerepeket követően a nagy áttörést a Disney Channel egyik sorozata, a 'Varázslók a Waverly helyből' hozta meg neki, 2007-ben, öt éven keresztül alakította Alex Russo szerepét, ekkora már 15 éves volt. Közben kisebb-nagyobb szerepei voltak filmekben, sorozatokban egyaránt, 2009-ben megjelent első albuma is, ami a 'Kiss & Tell' nevet kapta. Három albumig és három szólóalbumig meg sem állt, utoljára a 'Revival' jelent meg 2015-ben, majd 2016 májusától elindult a Revival Tour, de Selena ebben a pillanatban is éppen dolgozik valamin. :)
| |
|
HOTEL TRANSYLVANIA 3
Típus: Mesefilm
Selena mint: Mavis szikronhangja
Kiadás dátuma: 2018. július 13.
Státusz: Előkészületek
13 REASONS WHY
Típus: Sorozat
Selena mint: Az alkotó
Kiadás dátuma: 2017. március 31.
Státusz: Kazetták folyamatban
PUMA
Típus: Ruházati cég
Selena mint reklámarc
Megjelenés: Folyamatosan
COACH
Típus: Ruházati cég
Selena mint modell, tervező
Megjelenés: Folyamatosan
| |
|
Nyitás: 2011. március 15.
Címváltás HeySelenáról: 2017. október 18.
Elérhetőség: selenabomb@gmail.com
Kredit: LindaDesign | Efruse
Szolgáltató: G-portál | SoSugary
Az oldal nem áll kapcsolatban Selena Gomezzel, hozzátartozóival, vagy ismerőseivel. Ez egy magyar rajongói oldal, ahol minden modul saját írású és fordítású, ami pedig mégsem, ott feltüntettem a forrást. Az oldal célja, hogy elsőként értesülj az énekesnővel kapcsolatos hírekről.
| |
|
2019.01.12. 17:34
2018.07.22. 05:55
2018.07.13. 09:32
| |
|
|
|
V Magazin fotózás 22015.02.20. 13:25, Mia
Egyszer már elhoztam nektek a 2015 márciusi V Magazin fotósorozatot, de ott csak hét darab képet láthattatok, most viszont találtam egy másik galériát, amiben több kép van feltöltve. Az első képre kattintva egy olyan albumba kerültök, ahol a magazin scanneket nézhetitek meg, a másodikon viszont kilenc darab HQ minőségű képet találtok a fotósorozatból. Imádom ezeket a képeket, Selena annyira gyönyörű és egy új oldalát mutatta meg a rajongóinak! :)
Teen Icon Awards2014.10.29. 12:29, Mia
A J-14 magazin minden évben megszervezi a Teen Icon Awards-ot, ahogy most it tette. Négy kategóriába sorolták a sztárokat: tvs színésznő, instagram ikon, kedvenc pár és rajongók kedvence. Selenát mind a négy kategóriába sorolták, segítünk neki mi is, hogy megnyerje! Egy nap csak egyszer lehet szavazni, november harmadik napjáig és az eredmények a J-14 januári számában fognak megjelenni. Lehetőségek:
Tvs színésznő:
Shailene Woodley
Jennifer Lawrence
Bella Thorne
Chloë Moretz
Selena Gomez
Instagram ikon:
Niall Horan
Miley Cyrus
Justin Bieber
Selena Gomez
Zendaya Coleman
Kedvenc pár:
Bella Thorne és Tristan Klier
Zayn Malik és Perrie Edwards
Liam Payne és Sophia Smith
Louis Tomlinson és Eleanor Calder
Austin Butler és Vanessa Hudgens
Justin Bieber és Selena Gomez
Rajongók kedvence:
Ariana Grande
Shailene Woodley
Selena Gomez
Fifth Harmony
Austin Mahon
ELLE Magazin 20122014.10.26. 10:51, Mia
Előkerült egy még eddig nem látott kép Selenáról a 2012-es ELLE magazin fotózásáról. Elég nagy mérető és nagyon jó minőségű a kép, érdemes megnézni! :)
| |
|
|