SELENA GOMEZ MAGYARORSZÁG
         

Selena Gomez 1992. július 22-én született Grand Prairieben, Texasban, Ricardo Joel Gomez és Amanda Dawn Cornett egyetlen gyermekeként, mikor még Mandy csak 16 éves volt. Amikor megszületett, egy Selena Quintanilla-Pérez nevű énekesnő után kapta a nevét. Selena első nagy szerepe a 'Barney és barátai' című sorozatban történt, 2002-ben, Giannát alakította, majd kisebb szerepeket követően a nagy áttörést a Disney Channel egyik sorozata, a 'Varázslók a Waverly helyből' hozta meg neki, 2007-ben, öt éven keresztül alakította Alex Russo szerepét, ekkora már 15 éves volt. Közben kisebb-nagyobb szerepei voltak filmekben, sorozatokban egyaránt, 2009-ben megjelent első albuma is, ami a 'Kiss & Tell' nevet kapta. Három albumig és három szólóalbumig meg sem állt, utoljára a 'Revival' jelent meg 2015-ben, de Selena ebben a pillanatban is éppen dolgozik valamin. :)

 
Munkálatok

HOTEL TRANSYLVANIA 3
Típus: Mesefilm
Selena mint: Mavis szikronhangja
Kiadás dátuma: 2018. július 13.
Státusz: Előkészületek

13 REASONS WHY
Típus: Sorozat
Selena mint: Az alkotó
Kiadás dátuma: 2017. március 31.
Státusz: Kazetták folyamatban

PUMA
Típus: Ruházati cég
Selena mint reklámarc
Megjelenés: Folyamatosan

COACH
Típus: Ruházati cég
Selena mint modell, tervező
Megjelenés: Folyamatosan

 
Partnerek

Ha szeretnél a cserék közé jelentkezni, akkor azt a chat hiánya miatt csak mailban teheted meg: selenabomb@gmail.com. Ha szünet, zárás vagy hírek hiánya miatt lekerültél, akkor az ikonok alatt találod az oldalad címét, linkeletlenül.

   

   

   

   

16/6 hely szabad

Lekerültek: vampirnaplok-fan, amazing-blakelively, amazing-taylorswift, kosemblog

 
Aktuális

 
Infóbox
Szerkesztő: Mia
Téma: Selena Gomez
Nyitás: 2011. március 15. (heyselena.gp)
Címváltás: 2017. október 18.
Elérhetőség: selenabomb@gmail.com
Kredit: LindaDesign | Efruse
Fejléc: Ninaa (fromninaa.gportal.hu)
Szolgáltató: G-portál | SoSugary
Az oldal nem áll kapcsolatban Selena Gomezzel, hozzátartozóival, vagy ismerőseivel. Ez egy magyar rajongói oldal, ahol minden modul saját írású és fordítású, ami pedig mégsem, ott feltüntettem a forrást. Az oldal célja, hogy elsőként értesülj az énekesnővel kapcsolatos hírekről.
 
Instabox

@selenagomez

 
Archívum
Friss bejegyzések
2018.01.06. 18:51
2018.01.04. 12:05
2017.12.25. 11:48
 
Látogatók
Indulás: 2011-03-15
 

Hírek

Inspiráló videók

2017.08.27. 09:45, Mia

Két videüt hoztam nektek összesen, az egyik egy Makeup tutorial, a másik pedig egy Selena Gomez inspirálta ruha összeállítások. A Vanessás bejegyzés után nem igazán találtam még így reggel, semmit, meg amúgy is kell a változatosság, így jutott eszem, hogy hozok nektek két videót két különböző youtubertől. :)

Ruha összeállítások

2014.09.11. 14:26, Mia

A Style Stp hivatalos youtube csatorna oldalán találtok egy szűk másfél perces videót, amiben Selena tippeket ad az iskolába való öltözködésről. A videóban természetesen a Dream Out Loud kollekcióit láthatjátok és azon belül is a saját kedvenceit! A csatornán még számtalan összeállítást nézhettek meg, amiket itt értek el. :)

Címkék: Youtube 2014 Selena
Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |